Amikor a megbeszélt időpontban megérkeztem a születésnapi zsúr helyszínéül szolgáló lakásba, ahova Marci bonyolult folyamatok eredményeképpen tudott csak beléptetni, Natasa négykézláb sikálta még a meszes padlót, Marci épp a vécéajtót szerelte fel fél kézzel, a szoba közepén egy összecsuklott menzaasztal feküdt, Pali bácsi pedig az egyetlen dísztárgy, egy piros nyelű balta helyét kereste a szobában.  Natasa szétbontott egy terítőt a sitthalmok fölött, és győri kekszet töltött egy műanyag pohárba - most már bármikor megérkezhet az első vendég. Marci még átment a pár utcával odébb fekvő biztonsági bázisra, hogy átváltsa a tréningruháját. A konyhában épp a norvég szerelme gyúrt neki tésztát, egy sitthalmoktól és kábelektől zsúfolt szobában pedig a Kis Rabszolga vágott neki nagyjátékfilmet. Én ezalatt két kezemben olcsó juhtúróval megpakolt nejlonzacskókkal billegtem vissza a bunkerbe, hogy meszes háttal megünnepeljük, már rég nem is közös barátainkkal, a már csak nyomaiban közös születésnapunkat. Eljárt fölöttünk az idő. Marcinak most kezdődik az új élete, meg nekem is, egy tizenharmadik.