Készült rólam olyan fénykép 21 évesen, amin azért látszik, hogy valójában negyven éves vagyok.
Készült rólam olyan fénykép 21 évesen, amin azért látszik, hogy valójában negyven éves vagyok.
Micsoda perverz gondolat novemberben otthagyni a pszichológusomat. Válóokként a "közösülés" szó használatát jelöltem meg. Azt, hogy Demokratát olvas, nem említettem neki problémaként. Végképp nem akarok tiszteletlen lenni, már látom, hogyan kúszom vissza szűkölve januárban. 2003-ban húztam a rovátkát az egészségben eltöltött napok után, most a "segítség nélkül eltöltött napokkal" teszek így. Álmom a kényszeresség minimalizálása, például szeretném már a nem számolt napokat számolni.
"Papa mondta, hogy objektiválni kell."
Követem, követem. Csak már azt felejteném el, aki tavaly nyáron ezt mondta nekem. Ez a cirkuszi ló is 365 napja jár körbe a fejemben. Hát az Isten szerelmére, év végére már csak leszerel!
Nincs új időszámítás. Csak gyűlölet és kreativitás. Nyargalás előre, a hátam mögött saját szemét, csak én ismerem. Az ismeret nem osztja meg magát, csak velem. Még sokakat kell eltennem láb alól, hogy a rendet visszanyerjem. Nem hiszem, hogy tomboló dívának születtem. Kétezer-kilencet már csak hírből ismerem. Ébresztő - hidegzuhany a kétezer-tizem.
Észre kellett volna vennem a változásokat és alkalmazkodnom hozzájuk. De makacs az egyszer volt gondolat és életeket határoz meg.
És azt is észre kellett volna vennem, hogy mi nem fog megmozdulni soha.