Költészet és agyvihar.
Van olyan, hogy valaki nagyon okos, csak nem jól gondolkozik? Mindenesetre figyelemreméltó agyi tevékenység van mögötte. Tiszteletet ébreszt.
A semmi fényében persze érthetetlen, mégis: lifttel száguldunk felfelé. Kilépnek közben többen, ketten maradunk csak (meg az örök visszatérő: az idegenvezető). Megállíthatatlanul repülünk a vertikális sineken, nincs emelet fölöttünk, körülöttünk csak a szürke cső, erős katapult, minden ismerős alattunk maradt.
Egy színházteremben megállapodunk, nincs több emelet, hivatásos felfelé ívelőknek sem. Grandiózus darabot próbálnak, hatalmas tánckart irányít a show felelőse. Bár meghúzom magam a hátsó sorban - én, ha kell, egész jó statiszta vagyok -, másokat most mégis zavarok: a kezemben lévő pesti est, ha kinyitom, zenél.
A lift utasai közül csak mi jöttünk ennyire magasra, a többiek időben kiszálltak. Ideje tudatosítani: bár az érzés bíztató volt, nem a saját nevünkben repültünk. Testünkben bár mi vagyunk, magunk, lelkünkben teljesen eltévedtünk. A világ tetején ücsörgünk és zenélő programfüzetettel a kezünkben mások próbáját nézzük.
(Úgy érzem, ez az álom nemcsak pillanatnyi állapotomról kapott kritikus jelentés, a zárlat Facebook-metaforaként is megállná a helyét.)
Beírtam a Google-be a "semmi"-t, hogy kikeressem, hátha mond olyat az ürességről a kereső, ami valami. A semmiről csak valamit (halottakról jót vagy semmit) mond. Vannak találatok, de ezek csak szavak és szövegek. Az univerzális kereső univerzális válasza várat magára. Adódik a kérdés: miért a semmit keresem. A valamit keresem, de az nem mutatja valódi arcát, tehát a semmi marad nekem. Ez sem lesz soha tökéletes, ott még feltűnik, itt még kong valami.
"El sem fáradt még, mire elérte a kék hegyeket. Hát mire egészen közel jut, mit lát? Megint csak azt látja, hogy nem is a hegyek kékek, de ezer meg ezer kék pillangó szárnya festi ilyen kékre az öreg föld hátát."
A lesznai kék pillangók belepték a hegyet, és ott maradtak, mert nem volt bátorságuk tovább repülni.
Miss Havisham teljesen elfoglalta az ágyat. Büdös, loncsos vénasszony és nekem szolgálnom kell őt. Ételeket ajánlgat, közeledik a koszos körmeivel és szolgáltatásokat kér. A rabja vagyok. Egy ilyen szecska főkötőnek. Egy ilyen szürke, rongyos baldachinnak. El akarom hagyni ezt a helyet. Aztán jön egy arisztokratikus házvezetőnő - ez így összesen két olyan nő, és egy olyan baldachin, amivel nem lehet mit kezdeni. Isten óvjon a rémálmoktól, amennyiben azok nem adnak még életvezetési tanácsot sem.
Mitől lehet ilyen alacsony? Volt gyerekszobám, szüleim szerettek, rajzolj valamit! rajzoltam és szép lett.
A fitness dícsérete: Vörösmarty és Béres Alexandra párbaja köztéren - halljuk meg az idők szavát! c. szoborcsoportom megvalósításához azonnali hatállyal kivitelezőt (szobrász) keresek!
Az expanderező Béres Alexandra, hasizom gyakorlatot végző Béres Alexanda, fekvenyomó, ugrókötelező és sztep padról kilövő Béres Alexandra illetve a tanácstalanul szavalgató költő alakjából képzett szoborcsoportot 19. századi modorban, a tárgy méltóságát és prófétikus erejét közvetítendő: talapzaton képzelem el.
Visszaadtam magam a léha életnek, pedig a szerelmet és a hűséget jobban szeretem. Ezek mindjárt találkozni fognak egymással.
Sasvári Edit óriás, függőleges könyvtárában jártam - olyan, mint a Mur Vegetal, csak ez kényes könyvekből áll, minden a falhoz ragaszkodik, tapad, a könyvek egymást fogják, semmi sincs a másik nélkül. A kultúra itt szerves, részletgazdag és faltól falig ér. A háznak mélysége van és magassága, a kert mélyen van, a könyv magasan, a szoba fantasztikus, felmérhető, beláthatatlan.
Timi: zsírégető, Ica: sztepkondi, Laci: pilates - és a világ újra kerek lesz.
Ma is volt Laci-pilates és utána Maci meglepetés lábmaszi. A szaunában egy vendég kéretlenül elkezdte masszírozi a talpamat, gyengéd érintés, gyengéd szavak. Hideg veríték. Már izzadni se lehet büntetlenül. Nem hogy csak úgy beülünk meg pihenünk. Azonnali ízlésrendőrség, Andi, Gabi, Ildi, Juci, egészség.