(Hosszú, királyi intézetekben berendezett francia hentespultok mentén futok, halat kell szerezni. Néha benyitok egy-egy drámaszobába: a francia irattárakban mindenki a saját halával folytat vérre menő küzdelmet.)

Szőke lány vagyok, az Ibolya presszó elé kitett nyilvános kádban borotválom a bikinivonalam. Egy percre nem nézek oda, hát nem elveszítem az önazonosságom? A szőke lány a balomon áll, meghízott, tetoválás van a jobb vállán és egy idegen fiú nyakába borul. Ez nem lehetek én. Teljes mértékben idegen, a sovány szőke is idegen volt a kádban. Királyi identitásválság az enyém, én mondom, egy, amit biztosan tudhatok: a combbelső az enyém volt.

"Mici néni ugyanakkor teljesen őrült volt. Ültünk társaságban, finom emberekkel, professzorokkal, írókkal. Egyszer csak Mici néni letérdelt, teljesen váratlanul térdre vetette magát, és azt kiáltotta:
­Csak egy vajas kenyeret a szegény özvegynek!
Ő nem volt se özvegy, se szegény, de hoztak neki egy vajas kenyeret. Volt egy nagy retikülje, és abba úgy, ahogy volt, betette. Nem hajtogatta össze, csak úgy a vajas felével bele."

Ezek ők vagy a Felsőelefánt?