Egy egész éjszaka a hisztériázó kutyával (Istenem , szegény kutya!), és reggelre még pusztítóbb vihar söpör végig rajtunk, Johnny vinnyog és nyüszít, morog és ordít, dühödt köröket ró a deszkapadlón, farkával ide-oda csapdos, nyargal és szűköl. Erőteljes csattanás, csapódó kutyatest, valami hatalmas  csörömpöléssel zúzódik szét a földön. Talán nekifutásból ugrott az ablaktáblának. Virrasztok. Kutya és szilánk, Johnny a törmelék körül csahol, és mintha emberi lépteket hallanék. Mintha a gazda lépteit hallanám, mintha eltakarítana a kutya után, talán a kutya holttestét pakolja a platóra. Anika léptei elcsendesednek (hol volt egész éjszaka?), elment aludni, mint aki a takarítással elvégezte a feladatát. Nem akarok vért látni, nem megyek ki. Kimegyek, így nem lehet aludni. Tényleg elkenődött vérfolt van a padlón.  A fürdőszobában véres  az ajtófélfa, de sehol a lakásban nem látni a törés nyomait. Persze, hiszen Anika gondosan eltakarította a szilánkokat, csak a vért hagyta elöl. Apró léptek, és ebben a pillanatban Johnny jelenik meg a konyhaajtóban, bekocog, iszik, talán még a farkát is csóválja. Akkor mi ez a vér mindenhol? Anika  tett kárt magában? Hova tovább? Már így is hiányzik két ujja. Ez a nő késsel jár takarítani? Ő zúzta be az ablakot? Nem tudom, a festmények megsemmisítése után ezt is el tudom képzelni. Talán éjszaka is ő adta ezeket a rettenetes hangokat. 

Reggel fúró vonyít fel az ablak alatt - igazán, most minden a kutya szenvedése köré csoportosul.