Álmomban rossz közérzetem volt, egyedül bolyongtam, egy csoport mellett haladtam. Egy félkegyelmű volt az idegenvezetőnk, aki racionalitásával mindenkit őrületbe kergetett. Jelenléte  terhes volt mindenki számára, mindent el akart mondani. Mi nem akartunk mindent megismerni, a csoport sem, és a csoport mellett haladó én sem. Borzalmas félreértés ez: a félkegyelmű lány tovább magyaráz, az Isten verje meg, nem érdekel senkit.

Egy pillanatra mindenki elámult, amikor a hatalmas tér mélységben elővette az ördögbotokat,  később cigánykereket vetett. Bámulatba ejtett minket - ha már félkegyelmű, legalább esztétikai hasznunk származott belőle: ez a háttérmozgás ugyanis mindenkit meglepett.

Ezt az álmomat legalább olyan nemkívánatosnak érzem, mint az idegenvezetőt.

Szombaton elütöttünk egy rókát, tegnapelőtt pedig egy sünt.

"Nyílik az ajtó. Látni Sebastian Knightot, amint kezét-lábát szétvetve hever dolgozószobája padlóján. Clare éppen takaros kötegbe rendezi az asztalon lévő, telegépelt lapokat. A jövevénynek földbe gyökerezik a lába.

- Nem, Leslie - szól Sebastian a padlóról -, nem haltam meg. Felépítettem egy világot, és most itt a szombat, a pihenés napja."

"És nem azért szorongott, mert erkölcsös volt egy erkölcstelen korban, vagy erkölcstelen egy erkölcsösben, se nem azért, mert úgy érezte, szűk a tér, s ifjúságának szele nem fújhat elég természetesen egy olyan világban, amelyben túlontúl gyorsan váltogatják egymást a temetések és a tűzijátékok..."

"Nyílik az ajtó. Látni Sebastian Knightot, amint kezét-lábát szétvetve hever dolgozószobája padlóján. Clare éppen takaros kötegbe rendezi az asztalon lévő, telegépelt lapokat. A jövevénynek földbe gyökerezik a lába.

- Nem, Leslie - szól Sebastian a padlóról -, nem haltam meg. Felépítettem egy világot, és most itt a szombat, a pihenés napja."