Csíkos mellényt viselő macska ugrott a szívemre, karmaival a pulóverembe kapaszkodott, utána eltűnt, és én nem tudtam zöld ágra vergődni a fájdalommal; elvesztettem a macskát, elvesztettem a lelkem. Rettegtem az állatok közelségétől, az állat hiányától remegni kezdtem.
Hatalmasat úszunk a szennyvízcsatornában. Óriás, vasrácsos kapu vezet az alcsatornába, hasunk alatt foszforeszkál a bioenergia - mindebből a sok káros anyagból nyertük. Így hömpölygünk be mind az iszapbarlangba, tempózó lábak, hullámzó karok, ahogy így nézem, én ezt a medret kerestem, én ezt a tempót szeretem, én most, de legkésőbb életem végén sárban megfulladni akarok.
Erkölcsi, érzelmi és bioetikai dilemmák rengetegében - nalátod, megint édesanyám ül az ágyam végében éjjel. Mindenki a saját ágya végéig lát, saját ágya végéről álmodik. Segítséggel karban tartott valóságunk, lyukas a teteje, bedőlt az oldala. Ül benne hatszor hat, földig érő édesanya, gyökeret ereszt ide meg oda.