Vasárnap délelőtt vidám munkások pingpongoznak az ablakom alatt.

B. tegnap rámköszönt az öltözőben. Amióta megcsókoltam a barátját, széles köszönőviszonyban vagyunk, ez pedig tíz éve történt, a gólyabálon. Az első olyan csók, ami nem üvegezés közben csattant el, persze utána rögtön sűrű galambszarral büntetett az Isten, a kabátom ujján. Házasságot lehetett kötni, és a házasságot csókkal kellett megpecsételni. Gyanútlanul összekötöttem az életemet egy G. nevű ismeretlennel. Mire kiléptem az épületből, B. rikoltozott a fiúval, és én lesunyt fejjel haladtam el mellettük, felavatva ezzel életem azóta meghatározó sorsképletét, és nem sokkal később - amikor a valódi első csók harmadmagammal megesett, és nyálam sűrűn keveredett egy másik lány nyálával - már régi ismerősként üdvözöltem az ekkor még pikáns kitérőnek hitt, archetipikus helyzetet.

B. védőnő lett, továbbra is szeret, én meg n.p.f.d.d.r., de csak ha n.p.=3. Láthatóan mindenkinek van sorsa.

Amióta ilyen tragikus vagyok és humortalan, a barátaim gyakran meglátogatnak, ételhordóikban  hozzák nekem a levest. Cinizmusom cerberusai holtan hevernek szuperegóm fényes palotája előtt, érzelmi logikám az élet véres hullámai között zátonyra futott.