Amikor kibukkanunk a zikkuratból, esőfényes párkányt támaszt a kezünk, krémes, sötét égbolt borul a szemünkre. Tompa páratartalmunk fojtó színsűrűség. A létránk égbe nyúlik, nem a mi érdemünk, az ég alacsony. Ránk nyomja a gyanútlan létezés bélyegét, tartalom, sűrűség fekszik a mellünkön.
 
 
Szólj hozzá!