Kíváncsivá tesz a holnapi horse competition.

Na. Így nyolc év után  már akár  számot is cserélhetünk.

(Nyolc éve élek így?)

Én, kemény? De hisz Isten látja lelkem: magamnál lágyabbat nem ismerek!

Amikor reggelente kiveszem a füldugót a fülemből, megfordul a fejemben, hogy ez mégiscsak jobban fog menni a hajhálómhoz, mint az öcsifejemhez. Aztán megnyugtatom magamat, hogy már nem kell olyan sokat várni, mindenki megöregszik, lám, szépnek született szüleimnek is milyen jól sikerül.

Azzal a két hatalmas, szőrös medvetalppal, amit L.-lel vettünk neki, Szürke Mancs merevrészegen beszédült a dossziék közé, és két koffer diát zúzott szét. Egyszer így törte el a  lábát, és egy éjszakán át kellett hallgatnom a nyöszörgését.

Az idő miatt majdnem minden tele van félelemmel és furcsa örömökkel.

Például, hogy hirtelen hatalmas egérlyuk tátongott a két szoba között, idáig lehetett látni a porladó boltív alatt, amint teméntelen tábla csokoládé kibontva, lila papírban hever odaát. Négykézláb át is keltem, könnyen ment, jóllehet emberméretű fóliák között gázoltam a térdemmel. Kettesével pihentek az ölelhető kockák, tűlevelek közt, máshol kisebb törmelékek szóródtak szét.

Tetőkön pályák várnak rám, de szürke, egyenes utak. Golyók hömpölyögnek előre, a tetőn nincsenek élőlények. 

Három kerek fejű férfi ül az asztal körül, mind idősebb a kelleténél. (A Bereményi, a Fazakas és az Ascher.) Egyik se az, ami, mégis: egytől egyig kerek a fejük. Sorra járok az ölükben, váltogatom az ülőhelyem, valamelyik egész kedves velem.

Nem ismerem őket. Az idő miatt azt csinálnak velem, amit akarnak.

Szólítsatok bátran öcsinek.