Kifordultam a rajzoló, halovány gyermek házából és rögtön az ernyőm alá szegődött a vén szatír. „Várjon, várjon, merre megy, hadd bújjak az ernyő alá!” „Bújjon.” Azzal kivette a kezemből az ernyőt – vigye. „Merre megy? Itt a kocsim, szívesen elviszem az utca végéig.” „Köszönöm, megyek gyalog. Mozgok az esőben.” „Igen? Jó, hát akkor viszontlátásra, szervusz, kezit csókolom, köszönöm.” „Szívesen.”