Fekete szilánkok voltak a talpam alatt, előrébb fenyőmagon lépdeltem. Ilyen tágas estém volt, a galambok is távol maradtak a sötét fényű térről. Kareszka mellém guggolt és magyarázta, hogy kell fényképezni a szemét behúnyó fényképezőgéppel. A gép olyan arcot vágott, mint Magritte Szeretői, így viszonyult a világhoz és önmagához: egy fényképezőgép alakú tárgyhoz. Így a halott fényképezőgépet támasztó kezemhez - kicsit tehetetlen, de nem rossz. Ahogy egy ilyen ölemben fekvő kislátószög, nem okoz problémát a lencse hiánya meg a minden képre telepedő, obligát szürke hártya. Nem tudok exponálni, de tőled meghallgatom a magyarázatot, gubbasztok, de nyitott vagyok, nyitottan hallgatok. Felszállnak a galambok, felegyenesedem ezt lefényképezni.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://julisom.blog.hu/api/trackback/id/tr105208214
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.