Fekete szilánkok voltak a talpam alatt, előrébb fenyőmagon lépdeltem. Ilyen tágas estém volt, a galambok is távol maradtak a sötét fényű térről. Kareszka mellém guggolt és magyarázta, hogy kell fényképezni a szemét behúnyó fényképezőgéppel. A gép olyan arcot vágott, mint Magritte Szeretői, így viszonyult a világhoz és önmagához: egy fényképezőgép alakú tárgyhoz. Így a halott fényképezőgépet támasztó kezemhez - kicsit tehetetlen, de nem rossz. Ahogy egy ilyen ölemben fekvő kislátószög, nem okoz problémát a lencse hiánya meg a minden képre telepedő, obligát szürke hártya.  Nem tudok exponálni, de tőled meghallgatom a magyarázatot, gubbasztok, de nyitott vagyok, nyitottan hallgatok. Felszállnak a galambok, felegyenesedem ezt lefényképezni.