Görkorcsolyával igyekeztem, billegtem egy kis teremben, fehér kövön bickli gurult elém, hogy kapaszkodjak abba, anyám az ablakmélyedésből nyújtotta a kezét, hogy kapaszkodjak abba. 

Valakinek ment mellettem egyedül a korcsolyázás, még lehetek, de nem én voltam.

Nagyon szeretnék aludni. Itt állok a semmiben, nincs kontextus, csak félelem, semmi nincs, létbe vetett térelem lehetek, ha létezem. Majd kontextussal, almával, Aspirinnel, meg végtelen sok alvással kipárnázom, hogy könnyebb legyen belefeküdnöm, a másik oldalra fordulnom. Háthogyha az nem üres, az nem végtelen, viszonyításnak vagyok magamhoz viszonyított küzdelem.

Nagymamát, ha kókuszt evett vagy kaszinótojást, mindig megbüntették. Testi túlkapásában derengő, félelmes anyai ág, jó étellel kerekített, kötszerrel meg szeretettel összetartott világ. Folttal befoltozott, újra újragondolt, újrahámozott.

Magányos, kóbor szellem az ötödik kerületben, apám, hogy minden utcán szembe jön, bevásárlás után, villanykörtével büszkén és egy padlizsánnal, aláássa a családi mélylogisztikát. Apám a honoráriumtól  boldog, egy padlizsán erejéig, átfut az arcokon, megáll az idő, a jutalmat azért kapta, mert ismeri, ha magát is meg nem is, 56 éve a padlizsánt eszi.

Dinamikusan építek, ahogy rombolok, ha kicsusszan a kezemből a gyorsan szerzett tál, a porcelán ripityára törik, a többi a földön elterül, a drága padlizsán, ne búsulj, honorált, drága apám.

Anyám: És merre van a sugárzónő?

Leövey doktor: A lánya, az a sugárzó nő.

 

Kösz.

Kovács Judit issza anyám narancslevét.