Régen sajtok között énekeltünk, most kolbászvégek között, penészes lekvártól övezve, szivaccsal és törlőronggyal. Az üres hűtő himnuszának egy sora csengett a fülemben, amikor megkocogtattam apám hátát: ha mindent elmosogattunk, ne felejtsd el betenni a hűtőbe az elméletet. Nem is olyan rég még sajtok között táncoltunk, most kolbászvégek között. Nem is olyan rég még sajtok között éltünk, és most kolbászvégek. Nem is olyan rég még nem volt olyan régen, most meg kolbászvégek penészes meglepetése a sajttól üres hűtő vezeklése. A hűtő mindenek fölött reprezentatív, koppan a rácson a kolbászvég. Még egy gramm hideg zsír, és a fotóm lecsúszik a lap aljára.

új, Text-módra, de önképre, rögtön a másodikra

exhib #2 (meleg színekkel, ki hiszi el nekem)

Láttam én egy várost, minden le volt rombolva. A városnak létra volt támasztva. A létra körül félszemű legyek,  jött valaki óriás légycsapóval, könnyes szemmel odabaszott, most esnek le a legyek. A légyeső emlékeztet a tíz csapás egyikére.

Ez a kastély nem az én kastélyom többé, minden sarokból lőnek.

Annyi mindent gondoltam, de csak ezt írtam.

Ne gyere be bármikor, sírok és hazudok, aztán fehér függönyt húzok a sűrű szöveg elé, játékokkal játszom előtte: kutyával, labdával, építőkockával. Ezeket mindenhová magammal viszem.