Gazellateste szeszelyeit az ifj. A. praktikumnak alcazza, s kiterjeszti, bizarr targyakka transzformalja, a lakasban szetszorja. Nem el lathatatlanul, mukodeseinek jogossaga az enyeim is felulmulja. Szent a teste, minden este szeanszat uli, torekeny, ha torodik  a karcolasokkal, a szelfuvasokkal. Mielott remtortenetem befejezhetem, felhozza az arckremet, csinos kis indolens, vastag a bore, belealszik a testen kivul eso tortenete kozepebe. Nem tudom: ha meghalnank, vajon eltemetne, vagy elobb meg gyorsan zsebtukrot keresne. (Jo azert o hozzank - a tukorrel temetest szervezne.)


Kacag a szemem, ha latom, hogy lejtek fel-ala most is egy belsoben. (Es sirni fog a hideg falak utani felelemburokban, jaj, a heatwarning nem ismer se istent, se embert.)

Minden szobaban telefonok, es zsebkendok elszorva. Szonyeg- es butortomeg, banatos kutya. Ha van levego, valami mindig a fulembe zugja. Valakinek mindig a fulebe lehelem: levegot, vizet, hatalmas jeghegyet. Nem tudom megsugni, mim lazad olyan kiszamithatoan, nyugodtan es kegyetlenul. Szeretnek olyan mozdulatot tenni, aminek itt ertelme van, tovestul levagni a labam, ilyen rondat reg nem lattam! - es akkor senkinek sem lenne egy rossz szava sem, hiszen mindenki altal elfogadott teny, hogy lab nelkul elni nem lehet. Ha a szenzibilis evek vegre veget ernek, elkezdodik a testbarat, jol elheto elet. (Azt almodtam, hogy a kijelentesek nemcsak erthetoek lesznek, erteni is fogjak oket.) Nem lesznek kijelentesek, es mar tiz elott ott allok talpig feloltozve. Buksifejem nem jatekszer, munkagepezet, csontot adok a kutyanak, es jol keresek.

Nahat! Harom rajzoltfeju faparaszt fekudt az agyban, becsuletes, egyszeru legenyek! Egyugyuen, szepen neztek. A masikban harom hus-ver no, kozepen en voltam, es E. jelenetet akart felvenni, kicsit sikamlosat. Nem ra vallott, hogy is hagyhattam, hogy o osszon szerepet. A fafeju parasztok talan ezt a furcsasagot ellensulyozando bamultak a fenykepezogepem lencsejebe. Lattam azert, ahogy  ott kozepen, szegyenlosen mosolyogva lehajtom a parnara a fejem, most engem orokitenek meg, de a faparasztokat en fenykepezem.

Negy nap szedules utan csak leszalltam, es mentem az M street-en, ukrankurva, aranycipoben. Miniszoknyaban, szunyogcsipte labbal, az izlestelenseg kelet-europai kiralynoje voltam. Ismeros nem jott szembe, es oly igen jo, hogy valamiben ilyen igen jo vagyok, milyen jo!, igen jo, olyan jo, hogy kiralyno, de miben.

rr.) volt egy cukraszdaban, meg meg valaki, abbol az idobol, amikor az ambivalencia-verseny targya csak az volt, hogy o vagy valaki mas (termeszetesen nem mas, o, kettesben, de kettosen, de tobbszor). Egyetlen pulover alatt voltunk, bekeben es joban voltunk. Ha ketto volt is, azert volt egy, mert egyszerre matattam a digitalis fenykepezogepen, az arcan meg az alomban. Es reggelre sikeresen atalltam: tiz ora - de igy megint ketto lett: egy tizenot negyven meg egy itteni tiz, es megint a masik tunt el es o maradt a takaro alatt, szep volt, erett, ki kellett donteni a falat, leleplezodni a pulover alatt, es o megis engem akart. Ez egy kifejezetten europai benyomas volt, mert kilepve a teraszra, latom, hogy itt a kutyanak is gumihamburgere van.