Vettem négy muffint neki, ebből hármat megettem, rózsaszínű hétköznapon, hirtelen, pénteken. A teméntelen édesség láttán a lábam is keresztbe tettem, mondtam, hogy a keksz a vesztem! Kidőlt a keksz, és egy pillanatra megijedtem: rá a poros ágyra, de Szürke Mancs a korongokat visszaterelgette rendesen a szobába. Már nem a konyha a perspektíva, álljon bár ki brokkoliszár mind a két zsebemből,  előttem dereng egy napsütött, konyhakerti aranykor. Légköri képződmény csak a bánat, felhő hozta elégség, minden jó az úgy, ahogy van, félegészség meg -szépség. Olyan könnyű felhőn enni, öröm viszi a bánat, megszokni és megszeretni kényszerbeteg apámat.