Minden nyomorban van valami jó. (Igen?)

Ma egész jókat mondtam. Megérte a tízest.

A fülzúgásomnak éjjel még szúnyog-felhangja volt, reggel óta porszívó-felhangja van.

Remélem, egy szociálpszichológus most már kézbe veszi lassan ezt a kampányt, mert kétségbeejtő ez a formátlan indulat.

Az értékemet a gazdag családi múlt és a fantasztikus potenciál adja. (Ez ugyebár 23 éves korig valid.)

A hibát ott követtem el (többek között), hogy értékes dokumentumként tekintettem a jegyzetekre.

Amíg mások a száraz novemberrel küzdenek, én megpróbálnék inkább inni. Az év 365 napján ez legfeljebb 2-3 alkalommal sikerül, és akkor is megállok egy fél pohár után. Nemrég elkezdtem egy gyógynövény kúrát, ami után megpróbálkozhatok újra az ivással!

"Érzékeny művész."

Milyen a nem érzékeny művész?

"Ma egy kicsit megszakítjuk a tanulást, és szeretnék a figyelmedbe ajánlani néhány hasznos - és most ráadásul akciós - kiadványt, amelyeket webáruházunkban tudsz megvásárolni!"

Ráadásul akciós!

Elmúltak a boldog, promóciómentes idők.

Karak szerint bárkivel megtörténhet bármi, de szerintem mindenkivel azért mégsem. Csak kb. az 50 %-ával szokott bármi megtörténni.

Még azt a szívességet sem tette meg az apja, hogy történetté formálódjon a fejében.

1974 elején Michel belevetette magát Hilbert térfelfogásának tanulmányozásába, majd a kvantumelméletre összpontosított, végül felfedezte Riemann, Lebesgue és Stieltjes integráljait. Ugyanebben az időben Bruno állandóan Kafkát olvasott, és a vonaton verte a farkát.

Napjaink nyugati embere számára, még akkor is, ha egészséges, a halál valamiféle alapzajt jelent, amely rögtön betölti az agyát, amint a tervek és a vágyak elhaványulnak benne. A kor előrehaladtával ez az alapzaj egyre jobban felerősödik, leginkább talán egy mély, néha fogcsikorgató morgáshoz hasonlítható. Hajdanában ezt az alapzajt az Úr birodalmára való várakozás hozta létre, manapság pedig a halálra való várakozás. Így van ez.