2018\05\23

A Siker

Mrcsny mindig jól döntött. Semmit sem csinált soha fölöslegesen. Tudta, mikor kell hátrébb lépni, mikor egyet előre. Tudta, hogy kiknek kell nemet mondania, és kinek igent.

Méltóságteljes, jól időzített révbeérést produkált 64 évesen.

Tökéletes. Kifogásolhatatlan, beleköthetetlen.

Ha volt valaha egy kudarca, hihetetlen eleganciával tette láthatatlanná.

Minket 2005-ben szó nélkül otthagyott - én ezt is a sikerhez vezető út egy fontos, átgondolt lépésének tartom. Tanítani kéne.

2018\05\23

Somlói és Salsa

Azt hittem, a Csinibabával az ilyen gáláns jeleneteknek is bealkonyult, de a hatodik kerületben megállíthatatlanul dübörög tovább a Kádár-kor. Munkaköri kötelességből naponta látogattam a kerületi tánciskolákat, amikor az egyik, omlófélben lévő helyszínen utánam lopakodott egy fiatal férfi, majd a folyosó sötétjében, a pergő vakolat elől elugorva, elém toppant, és megkérdezte, hogy felkérhetne-e egy táncra. Amikor udvariasan visszautasítottam, felajánlotta, hogy meghívna helyette egy somlóira, ha nem veszem tolakodásnak.

Somlói. Tánc! Tolakodás!

2018\05\23

Angol és amerikai filmekben lehetett látni először azt a papírdobozos zsebkendő csomagolást, ami ezt az eddig láthatatlan, funkcionális tárgyat reflektorfénybe helyezte. Ha meglátok egy ilyet, még most is arra gondolok, hogy bekapcsolva maradt a kamera, és nem arra, hogy ki kell fújnom az orromat, vagy sírok.

2018\05\23

Korábban a háborúk nem engedtek kibontakozni ennyi személyes válságot, egyértelműbbek voltak a célok.

2018\05\23

Karafiáth Orsolya nyilatkozta egy vallomásában, hogy köszöni, le tudna mondani arról a pár jól sikerült novelláról, a múltról és az érzékenységről, annak érdekében, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élhessen.

2018\05\23

Érdekes ennek a helynek a menedékként való működése. Körülbelül ötven éve jönnek ide, de lehet, hogy hetven.

2018\05\23

Pár éve egy Donáth László nevű foxterrier kereste a gazdáját, azóta megjelent a Habony Árpád nevű nyúl és a Bangha Ferenc nevű pásztorkutya is a közösségi médiában.

2018\05\23

Reggeltől koradélutánig úgy nézek ki, mint egy gyerek, délután kortalan vagyok, estére viszont meghozza a metabolizmus a kívánt eredményt, és fiatal felnőttnek nézek ki. Ilyenkorra jó időzíteni a megbeszéléseket, különben nem vesznek komolyan és mindenhez anyám írásos engedélye kell.

2018\05\23

Amikor lett valakim, és az első 10 alkalommal meglátogatott, mindig úgy éreztem, hogy egy nagy bálteremben szerepelek.

2018\05\20

"Magyarországon az orvoslás még korai stádiumban van, egyfajta értelmiségi szabadfoglalkozás."

2018\05\16

Az energiáról

Lehet, hogy a frissesség nem létezik? Soha életemben nem voltam még friss, csak izgatott, vagy nyugtalan.

Amikor tettrekész vagyok, akkor is rohadt fáradt vagyok. 

Ez a Kárpát-medencei szélcsendnek köszönhető? A pajzsmirigy alulműködésnek? Vagy ez privát?

süti beállítások módosítása