Sportot űzok belőle, hogy alig létezem

Dehát ez mocsár! Sáros, nyákos, süppedő földréteg. Vonzó konzisztencia, de ki az az őrült, aki rálépne erre a talajra? Apámmal nézzük, benne erősebb az állag, a jelleg iránti érdeklődés, mint az evidencia: ez süllyed. Képes művészettörténészként viszonyulni a mocsárhoz is, és én kevés vagyok, hogy figyelmeztessem: az isten szerelmére, vegye már le a szemét a mélységről, adja át magát a konvencióknak, kerülje el a veszélyt és óvja meg szeretteit. A nézelődéssel és csodálkozással húzzuk az időt, én pedig a természet törvénye szerint süllyedni kezdek. Ő tovább vizsgálódik. Iszonyú. Most aztán kapálózhatok. És meglepő, hogy vége. Pont a sárban ér véget. Ez a süllyedés az én halálom lesz, nekem készült, és teljesen mindegy, ki a felelős. Rámzárul a saját sors, művészettörténész szemmel még szép is lehet.