2022\07\03

Kilátás

A horoszkópom szerint július 28-ig kell várni, hogy újra lángokban álljon a szerelmi életem. Vagy fellángoljon.

2022\06\29

Túlélés

Tizenöt évig mély hálával gondoltam arra, hogy itt maradt velünk M. Páratlan napokon villámként csapott belém, hogy máshogy is lehetne, lehetett volna nem túlélő, lehetett volna itt rettenetes szenvedés, elvihették volna őt idő előtt. Így is idő előtt tűnt el, de mennyire jó időben ehhez az elborzasztó lehetőséghez képest. Tizenöt évet kaptunk és én akkor a hála minden formáját begyakoroltam. Nemcsak az első évben, hanem tizenöt évig, akkor is, amikor székestül felborítottam, az is félelemből történt, hogy nem vigyáz magára. Hálás voltam, hogy felboríthatom, legalább harminckilenc kiló ült azon a széken, de életrevaló volt, nem esett semmi baja, felállt és folytatta a veszélyes életet, és új időszámításunk kezdetétől számítva csak tizenöt év leteltével halt meg, akkor is gyorsan és diszkréten. Ezért újabb hála jár, tizenhét év folyamatos hála, az egykori túlélésért. Egyik túlélés sem örökérvényű, ezért óva intek mindenkit a sikertörténetektől, a tévében tett nyilatkozatoktól, halottakról jót vagy semmit, túlélésről csak akkor beszélhetünk, ha már nem él a halott.

2022\06\27

Helyzetjelentés

J. (napi 4 túlóra, átlag 17 órás forgatási napok, váltakozó éjszakai és nappali ritmusban): Nálunk éppen esik a hó, elszabadult a covid és jönnek a náci katonák.

Á. (életközepi válság, párkapcsolati krízis, szívritmuszavar): Itt is hasonló.

süti beállítások módosítása