Belehelyeztem a harmadik parfümmásolatot is a kosárba, ugyanabból a fajtából. Vacilálltam a kettő és a három között, mert persze az egyről tudom, hogy kevés lesz, hiszen húsz éve ezt az illatot használom - betegesen hűséges vagyok, ha nem parfümről lenne szó, hanem emberről, a pszichológusok ezt már patológiásnak írnák le: ez még mindig ugyanazt szereti, pedig korábban azt hittem, ez a sztenderd, ez a hűség -, akkor miért használnék mást a következő húsz évben? Majdnem megszaladt a kezem: 4,5, 6 parfümmásolat. Nem fér el más illat az életemben úgysem, itt és most megesküszöm rá, hoegy elhasználom. A második doboz után viszont bevillant, hogy mi lesz, ha a harmadik parfüm megkezdéséig meghalok? Rövidre zárom: semmi, marad utánam egy parfüm.

Amilyen tempóban zajlanak a dolgok, amennyi meglepetés felbukkan, az életem elején magamnak megszavazott nyolcvan évben, de még a negyvenegyben sem tudok már olyan ősbizalommal hinni, mint amikor elkezdtem vásárolni az akkor még Eau de Tokionak, később Lady Saigonnak, majd Cote D'Azure Coya Sunnak keresztelt Kenzo másolatot a Nyugati aluljáróban 2002-ben.