Vergiliust idéző labdarúgók!
Szólj hozzá!
namedropping
Pacsirta
Ül a szomszéd asztalnál egy férfi Pacsirta, háta púpos, pici, puha hasa keskeny és vékony testéről előre buggyan és ráredőződik a nadrág derekára. Arcán élénkvörös foltok, haja ritkás, szemüveget visel. Fogai kitüremkednek a szájából, ajkai fénylenek az állandó, aktív nyálazástól. (Nyálazni kell, hogy a beszéd jól menjen, nyálazni kell a zökkenőmentes működés érdekében.) Arcán idült vigyor ül, szellemileg aktív, látni, amint a gondolatok cikáznak a fejében - és nem csak az étellel kapcsolatban, vannak elvontabbak is. Élvezi az őrlést, az étel feldolgozását, hogy a társaságban hallatja a hangját, és általában véve igen elégedett.
- No regret! - kiáltja András (elképzelhetetlen, hogy máshogy hívják), büszke az angoljára, de legfőképpen valamilyen vélt szubkultúrához való tartozására.
Az asztaltársai, két vigasztalanul kalnalazó reál-értelmiségi, képtelenek reagálni. Egyrészt kanalazás már önmagában nagyon sok humán energiát emészt fel, másrészt volt valami zavaró elvonatkoztatás András kiáltásában, valami dramatizálás, valami, ami nehezen kódolható.
András szája sarkában, kis adagokban felgyülemlik és elő- előmerészkedik az odabent pépessé darált étel, miközben önfeledten lapátolja be az előtte púpozódó, az önkiszolgáló pultból nagy étvággyal összeválogatott, három embernyi ebédet. Matematikus lehet, mert azt mondja:
- A problémák párosával jelentkeznek.
és
- Engem érdekel a dolog lélektani pszichológiája.
Az étel halom egyszerűen nem akar eltűnni, az intenzív kanalazás és pépesítés ellenére sem. Pedig Aadrás nagyon dolgozik. Talán az lehet a baj, hogy időnként megszólal? Felfüggeszti a rágást? A kanalazó műszakiak oda-odapillantanak, nem fog normaidőn belül elfogyni, majd lehet, hogy be kell csomogoltatni és el kell vinni a maradékot.