Péntek: szervezés

Szombat: minden másképpen van

Vasárnap: dolgok tisztázása és eszmélés, hogy lejárt az idő.

Diego hisz benne, hogy amit beleraksz a háztartásba, azt egyszer vissza is kapod - én nem.

Annak az öregedésnek, ami 30 és 40 között zajlik le, még van valami szépsége. Hívjuk inkább érésnek. Remélem, még sokáig 40 alatt maradhatok, a barátaimmal és szerelmeimmel együtt.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem lusta vagyok, hanem lassú. 

És szerintem egy kis figyelemzavarom is van, ezt kb. 30 év intenzív elkalandozás és soha vissza nem találás után lassan érdemes belátni.

Már az óvodában is stresszt okozott a Foglalkozás. Nemcsak azért, mert a kacsákat meg kellett számolni, hogy mennyi ment át a túlpartra és mennyi maradt itt, hanem mert volt valami erőszak ebben a kell-ben. Ezek a beosztott félórák, ezek a nekünk szegezett feladatok csak a szabadságomat nyírbálták és a garantált eredménytelenségre készítettek fel. Már a nagycsoport felől nézve is paradicsomi állapotnak tűnt a kiscsoport, amikor még széteshetett a figyelem, csak enni kellett és játszani. 

Ma olvastam először a buddhistot bullshitnek.

Sok mindent akartam rögzíteni a tegnapi napból. De az egészből csak annyi maradt meg, hogy "kisállat nagykereskedés". A Berghainról később.