Mindig az az érzésem, hogy ott leselkedik a hátam mögött egy tanárnő, jobb értékrenddel.

Tegnap reggel kikapcsolódásképpen összetörtem egy lámpabúrát, mostantól ezzel a pingvinnel fogok együtt élni.

Ez a második legkétesebb bók életemben az arab olajmágnás fotós fiától érkezett. Nem tudom, a broken English számlájára írjam-e, vagy tényleg csak szerdán és csütörtökön vagyok vonzó, ha a nap egy bizonyos szögből ér. Ha most igazi lennék, ezen megsértődnék. Egyébként boldogan le lehet élni egy életet nem szexin, de annyi minden nem vagyunk még, vagy csak félig vagyunk, és arról sem beszélünk.

Gyakran megkérdezik tőlem: és te igazi vagy? Mondom, sajnos ja.

Az meg aggasztó, hogy bájosan fiatalnak látom a 28 éveseket, de még a 31 éveseket is.

A 25 éveseket pedig egyenesen gyerekeknek, akiknek nem szabadna szavazniuk.

Megtévesztő a kedvesség.

Isten útjai, de mindenki másnak az útjai is kifürkészhetetlenek.

Hetek óta beleragadva ebbe a holokauszt-projektbe, meg kell köszönnöm, hogy nem akar megölni senki se.

Mivel már találkoztam ezzel a dologgal, tudom, hogy létezik. Nem valósul meg, de a modell alapján ontológiailag lehetséges. Biztos, hogy potenciális.

Meglepődtem, hogy lehet ez a gyönyörű ember ennyire hülye. Milyen könnyű az egész, hogy a buta emberek is teljes életet élhetnek. Van helyük a társadalomban, többen is szeretik őket, ők is szeretnek. Fizetésük van, esznek és kommentelik a képeiket.

Lehet, hogy gazdag spirituális élményeket is átéltek, rácsodálkoztak ők is. Az is előfordulhat, hogy éreznek. Van anyjuk. Hallucinálni is tudnak és lehetnek relatív kreatív ötleteik.

Az empátia teljes eszköztárával és Sztanyiszlavszkij módszerrel próbálom beleélni magam abba, hogy milyen, amikor az embernek nincs humora. Nehéz, de sikerült előidéznem az érzékenységet az érzéketlenségre - nagyon tompa, nagyon különös, egyfajta védett állapot.