Az "ezt nem tehetem magammal" kezdetű kapcsolatok végül mindig elindulnak. 

Elkezdtek követni rossz művészek. És egyre többen. Egyre több rossz művész követ!

Imádkozom az Úristenhez, hogy küldjön nekem egy Felnőtt Embert. Még idén!

Ez a valami, amire az emberek szeretik azt mondani, hogy spontaneitás, de valójában csak megbízhatatlanság - ez a konzervatív megnevezése, még a 20. századból emlékszem rá.

Sokféleképpen lehet aludni, vagy egyedül készülni egy korán induló repülőhöz, hívást fogadni, ételt kiválasztani az étlapról, vagy szemérmesen a fürdőszobába indulni. Ahhoz fogok tartozni, akinek a magánya a legjobban hasonlít az enyémhez.

Csak a valóság van.

Óvszer az uzsonnás zacskóból!

Esetleg egy keresztény családok tárgykultúrájára jellemző kötött erszény, vagy horgolt szütyő lehetett volna jobb, rajta valamelyik idősebb testvér monogramjával.

Nem tudom, olyan-e inkább, mint egy kisbaba, vagy olyan, mint egy növény (hogy növény, az szinte egészen biztos, a neve is erről tanúskodik), de úgy tud ráfonódni az emberre, olyan természetesen mászik és tapad, olyan könnyű és olyan fogalmatlan, hogy előre rettegek, mikor fogja a fejemet széthasítani a közelgő csecsemő üvöltés.

Még nem felejtettem el, hogyan kell dolgokat elrontani!