A Janowitzbrückénél mindig kimerülök. Akárhonnan jövök, akárhova megyek, sietek, vagy ráérek, ólmos fáradtság telepszik rám, amint a lépcsőkön haladok felfelé. Lehet, hogy ez a sajátos építészet, a kíméletlenül emelkedő lépcsőfokok, a vak falak, vagy hogy akkor van időm először gondolkozni - de ugyanez más megállókról is elmondható. A Jannowitzbrücke maga a letaglózó fáradtság. Az ebben a városban a fáradtság központja.