Érdekes, ahogy önértékké vált a terjesztés. Mindegy, hogy mit.

"Büszkeséggel tölt el, hogy a birtokában vagyok valaminek, aminek tegnap még nem voltam."

Vajon a Papa mit szólna hozzá?

Nagyon örülne neki, hogy ilyen izmos lánya lett.

Egy felmérésben nőket kérdeztek meg, hogy akarnak-e menstruálni, és ha igen, milyen gyakran találnák komfortosnak: háromhavonta, vagy esetleg csak évente kétszer, vagy egyáltalán nem. Újabb isteni magatartásforma, minden a végtelen lehetőségek, igények és szolgáltatások tartományába utalva.

(Engem a közgazdászok és üzletemberek azért nyugtatnak meg, mert aggályoktól mentesen képesek az ilyesmire. A tudosók náluk sokkal lassabban haladnak.)

És ha Ézsau is inzulin rezisztens volt? És azért mondott le egy tál lencséért az elsőszülöttségi jogáról? Hogy lehet elítélni valakit, amíg nem tudjuk, hogy nem inzulin rezisztens-e? Dietetikusok már biztos felülvizsgálták a Bibliát.

Margócsy szerint Petőfinél is csak szerepjátékról van szó, amikor elítéli azt, (a)kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete.

Régen bárányt áldoztak, most magunkat áldozzuk fel a bárányért, idén az állatokért vállaljuk a hősi fehérjehiányt!

Ez egy mai életérzés, ez egy mai pánik! - zakatol a fülemben a nyolcvanas évek ritmusára egy mai mondat.

Ha kapok egy szöveget, hogy dramaturgiai szempontból nézzem át, a helyesírási hibákra és elütésekre fókuszálok, fogalmam sincs, mi történik a lapokon.