Van óra, aminek a mutatója üt, de a miénk suhan, kíméletlen tempóban.

1998, vasárnapi Kispál és a borz koncert az E-klubban, másnap tanítás, Á. E. és K. nálam alszanak. Reggel megszólal az óra fél 7-kor, de senki nem mozdul. Lecsapom az ébresztőt, de nem pattanok ki az ágyból, hanem csodálkozva nézem a órát, ezt a tempót és mutatom a többieknek: "Hogy söpör!"