És felporszívóztam az utolsó tűlevelet is.

Van itt egy ilyen dezsavü élményem. Február óta tart, amióta bejött az első aggodalmas, de bizakodó, szőke, nagy seggű férfi, akit valamelyik kollégája bemutatott, hogy új munkatárs, és mostantól itt fog dolgozni velünk. Azóta kéthetente bejön a körbehordozó kolléga, aki szerényen a háttérben maradva bemutat egy újabb aggodalmas, de bizakodó, szőke, nagy seggű férfit. És én mindig azt hiszem, hogy ugyanazt a munkaerőt hozzák, aki február óta velünk dolgozik, hogy valamilyen, számunkra nem ismert lelkigyakorlat keretében pár hetente újra és újra bemutatkozzon nekünk, és meggyőződésemmé vált, hogy valaki eközben röhög rajtunk az ajtó mögött, ahogy megint illedelmesen elmondjuk a neveinket, megkérdezzük, honnan jött, és úgy teszünk, mintha még nem járt volna itt. Ezek szerint viszont már legalább négy-öt világos tónusú, nagy seggű kollégánk van, akik közül egy (vagy három) tartósan meg van sértve, mert előfordul, hogy nem köszönök neki, hiszen ma már úgyis láttuk egymást délelőtt a folyosón. Akkor pedig különösen tartózkodóvá válok, ha látom, hogy valamelyik kitárt manccsal közeledik, és be akar mutatkozni.

Ezek az idők érnek véget lassan. A munkahelyem elhagyásával le kell mondanom az ilyen vidám meglepetésekről. Nincs több bosszús, szőke maci idén :(

"Plusz lámpa.
Dávid beszélt-e Ervinnel?
Naplemente.
Hogy kell megszólítani a sorompót?"