2016\04\04

Milyen kulturáltan csináljátok! - mondja E. elismerően, olvasva a könyörtelen levélváltást. Nálunk CAPS LOCK-KAL MEGY ILYENKOR AZ ANYÁZÁS.

2016\04\04

Rate your host

Hárman vannak? - kérdeztem a szemmel láthatóan három vendéget. - Elnézést, kettőre készültem. Nem baj, ha félretolom a szárítót, rögtön ott van mögötte egy harmadik ágy. Sajnos most nem volt módom eltakarni a szakadásokat a matracon, nem számítottam rá, hogy ma este bárki látni fogja. De van még ágynemű a szekrényben, például itt vannak ezek a párnahuzatok, ha összerakunk négyet, jó lesz lepedőnek. És pont elöl van ez a nagy, piros törülköző is, ebbe épp az imént töröltem sírás után a szemfestékem, csak két egészen apró fekete folt van rajta, használják bátran, az nem kosz. Ide a küszöbre most még kiöntenék egy palack vizet, amire elfelejtettem visszacsavarni a kupakot, utána gyorsan felmosom kabátban, amikor már azt hitték, hogy rég elmentem. Még egyszer visszajövök, bár már kulcsra zártam magam mögött az ajtót - csak ellenőrzöm, hogy nem hagytam-e a szemetet az előszobában, mégis, hátha zavar valakit. Azt, hogy az IKEA-s szatyorban kicsempészett banklámpa nekiverődik a bejárati ajtónak, már úgyse hallja senki, a nyitva felejtett nappali ablakon át bezúduló utcazajtól.

süti beállítások módosítása