Csinálj úgy, mint aki elfogadhatónak tartja a szabálytalanul szerkesztett sormintát.
Ha sietek, elfogadom. Így lett kitalálva, jó. Aztán időm lesz, gondolkozom, megharagszom, sorba rakom, majd amikor látom, hogy ezt csak a nők értik meg, feladom.
Volt ez a vicc a kilencvenes évek elején, hogy bekopog a pirítós meg a cigaretta a rákhoz. A rák álmosan ajtót nyit, és megkérdezi, mit keresnek ott. Mire azt mondják: "Mi vagyunk a rákkeltők." Ezt akkor el kellett magyarázni nekem, mit jelent.
Egyrészt azóta a rákkal kapcsolatos humor is sokkal jobb lett, másrészt egy-két antioxidánst leszámítva nem tudom, mégis mi más kopogtathatna be ebben a rákkeltő életben, ahol még a jóakaró szomszéd is karcinogén.
Bármi áron hallatni akarja a hangját, vagy köhögés, vagy énekelgetés, vagy kommentálás, vagy folyóbeszéd, vagy krákogás, vagy kérdezősködés formájában, hogy mi van a másik szobában, ami ide már nem látszik, mi lehet ott, mi lehet kiírva, sajnos nem látja és megnézni nincs kedve, ott is az van-e vajon, majd egy jól tájékozódó vaknak harsány segítéssel, és ha más hangra nem marad ok, a tolla csattogtatásával, az életben nem gondoltam, hogy lehet hangosan keresztrejtvényt fejteni, de ebben a brutális önkéntesben, ebben a két anyányi hegyomlásban egy díva agressziója fortyog.
Amióta múlt csütörtökön megittam egy vodkát dühösen, egymagamban, csak dühítő és magányos dolgok történnek velem.
Bár volt közöttük egy érdekes is.