Beteg voltam, lázas voltam, harmincnyolc kettő! Szeress jobban!

- Ez az ember valószínűleg pszichopata.

- Nem, szerintem ő normális, én vagyok a beteg. És ha szerencsém van, ő ezt majd izgalmasnak találja. Úgy vettem észre, mindig jól kiszagolja, mi a divat, és ha éppen betegnek lenni divat, akkor még az is lehet, hogy felkarol és sztárt csinál belőlem - aztán majd el akarja tanulni tőlem.

- Valami nem stimmel ennek az embernek az értékrendjével.

- Dehogy! Csak sikeres stratéga. Meg hozzátartozik, hogy maga mindent rajtam átszűrve hallgat meg. Az őrület innen jön, az ő trendérzékenységével nincs semmi probléma.

- Igaz.

- Pár blöff, és máris meggyőztem, hogy nem vagyok normális? Ezért járok ide? Bármikor igazam lehet! Meg tudom győzni bármiről! Nincsenek valahol normák arra vonatkozóan, hogy adott interakcióban kinek lehet igaza? Tényleg minden csak a retorikai teljesítményemen múlik? De hát ez veszélyes! Hova menjek megnyugtatásért? Kinek mondjam el, hogy ez az ember egy pszichopata?

"Táncos castingot hirdet a győri kórház."

Álmomban állandóan Tokioban vagyok!

Függő.

Az ott Elek Márta néni az utca túloldalán. Nem lehet, Elek Márta néni tavaly meghalt. Ezek már az új öregasszonyok.

"Ehhez kapcsolódik a nehézionok ütköztetésekor egy pillanatra létrehozott forró, sűrű, folyadékszerű anyag vizsgálata is, amellyel két évtizede foglalkozom."

Húsz év egy pillanatra létrehozott forró, sűrű, folyadékszerű anyag szolgálatában.

-> komolyra fordul

-> nagybetűs élet

-> az élet viharai

Mára értelmet nyert számomra az összes életidegen frázis, minden idők iskolaigazgatói beszédeiben. Pedig komolyan azt hittem, hogy a nagybetűs élet egy szocialista terminus, de nem, igazából egy VADKAPITALISTA RÉMÁLOM!

Páricsi Dezsőné és Kerner Istvánné tudta, mit beszél.

Apró gyászkockák az Egyetem téren.