Minek bizonygatni a közjegyző asszony előtt, hogy nagy ember volt az elhunyt?

A hagyatéki tárgyaláson minden redundáns volt: anyám leánykori neve az az anyám neve, anyám házassága az az apámmal való házasság, apám házassága az az anyámmal való házasság, apám lakóhelye (1949-2014) a mi lakóhelyünk, anyámnak nincs más gyereke, apámnak nincs más gyereke, engem úgy hívnak, ahogy az apámat, apám foglalkozása egy szóval elmondható, életműve két sorban összefoglalható (tömör). Anyámmal jó viszonyt ápolunk, a vagyonon(?) összeveszni nem fogunk. Sehol egy oldalág, egy haszonleső nagynéni, egy gyerek balkézről, vagy egy eldugott tanulmánykötet. 

Radnóti tényleg azt hitte, hogy ha erkölcsösen vesz részt saját megtépázásában, akkor lesz az a felsőbb hatalom (jog, kultúra, irgalom), ami meg fogja menteni a haláltól?

Nem sokkal a szociológusos lelkiismeretfurdalás előtt mély benyomást tett rám egy másik, a megoldatlan lakásügyektől ihletett álom.

Egy sárga lakásban volt a családom maradéka (2 fő), sehol egy antik bútor vagy egy poros Meyers Konversations Lexikon sorozat, normális belmagasság és minden funkcionális. Semmi ismerős, semmi családi, csak sárga műanyag bútor meg egy Ikea-ágy, és a lakótelepi konyhában vidéki fiatalok metálos pólóban társalognak az én és a családom jövőjéről. 

Tavaly még egy fogfehérítő reklám előtte-részébe keresett meg a német Star Boxx casting ügynökség, most meg a Fashion Model Contests 2014 fináléjába hívnak. Tényleg ennyit fejlődtem egy év alatt, vagy csak azt remélik, hogy nem nyitom ki a számat?

Akinek a profilképe és a cover fotója is a saját arcát ábrázolja, jó ember nem lehet.
Hacsak nem 18 éven aluli, vagy színész.

De a képarányra ők is odafigyelhetnének.

Vajon csak a kedvemért csinálta, vagy tényleg baj van?

A tetőpont egyébként nem is ez volt, hanem a Rorschach-teszt IV. tábláján a kiterjesztett szárnyú denevér hártyája alatt meglátni a túrórudit. (A pacsizó medvebocsokat és a kiterített nagymacskát nem említem.) Van remény.

Amikor csúnyán beszélek, az csak idézet.