Amikor Sz.-szel megálltunk a Mágikus Erdő előtt, ahol minden idők összes barátai mint erdei lények várakoztak ránk, a fák ágai szétnyíltak előttünk és Sz. is hívott, hogy lépjünk be a régi-új kalandok birodalmába, akkor azért átfutott a fejemen, hogy nem baj-e, hogy otthon maradt a kullancsriasztó sprém.

Mert nincs a világon, aki jobban gondoskodna rólam, mint én.

És az a velőkig ható fájdalom, hogy mégis ott ül a konyhaasztalnál és dohányzik, és én szólok, hogy mielőtt túlságosan elengedné magát, azért tudja, hogy ezt nem szabad, mert akkor kétszer fog meghalni!