És akkor jött a rendőrség, és rajtaütött, egy elidegenedett, kortárs csoporton, benne rajtam, ahol még a barátokat se ismertem, mindenki fiatal volt, szexi és ellenszenves. Függelmi viszonyban voltunk, mondjuk munka-kapcsolat. És a rendőrök megtalálták nálam a borítékot, benne a "drogot", azt a pár zöldnövény-szemcsét, és egy használt kotont mint terhelő bizonyítékot. És ennek az egésznek olyan visszhangja volt, hogy áthatolt a pszichémen: miattam most emberek bűnhődni fognak. Ez a kevés tárgy, aminek a létezésével pár perce még senki sem foglalkozott, megváltoztatja az életet. Megismertet a felelősséggel, de visszafelé: vigyáznom kellett volna a többiekre.

Veszedelmes ez a lelkiismeret-furdalás.

"Ha csöndben maradtok, mindjárt nyaralunk."

Ma reggel egy papundekli dobozzal a kezemben léptem ki az ajtón, és a házmester, aki évek óta sandán néz rám a bunda miatt, fürgén ugrott elő az odújából, hogy kinyissa nekem a kaput. Meglátta bennem a népet.

A huszonkilencedik születésnapomra egy gyűrűt kaptam tőle és három üveg nemes bort - mint kiderült, azt hitte, hogy az a harmincadik.

A harmincadik születésnapomra egy világító zöld cicanadrágot kaptam - gondolom, azt hitte, hogy ez a huszonkilencedik.