A folyosó szegletében megkérnek, hogy tanítsak egy elsős osztályt németre. Tipikus tévedés, mint hogy a Schulcz apja az orvos, tehát a Schulcz tudja, mit kell csinálni, ha egy osztálytársának elered az orra vére. Ugyan a szüleim egész életükben németből fordítottak és fél évet én is német nyelvterületen töltöttem, de hogy jövök én ahhoz, hogy egy olyan nyelven tanítsak, amin nem tudok megszólalni? Kis elsősök - futott át az agyamon -, nem fogják észrevenni. Az ich bint még csak tudom, később meg majd észrevétlenül fejlődöm, mindig egy lépéssel az elsősök előtt járva. Felütnek erre egy könyvet, hogy hát ez lenne a német nyelv, ugye ismerős? Mire látom a szövegben, hogy a létige egyes szám első személyét mindössze egy aposztróf jelzi, ich bin már nem létezik. Kiver a víz. Egyetlen aposztróf, egy rég bevésődött szókapcsolat helyett!

Minden alaposan megváltozott. Itt vagyok, rám bízva a jövő generáció, és egy világméretű hazugság mögött kell lavíroznom.