A rokon N.-ban és Á.-ban valami fajta esztétikai humanizmus: hit a fogyasztásban, a szépségben és a külföldi oldalakról való rendelésben / az online vásárlásban, és a valóságunk és az e között tátongó szakadék csökönyös el nem ismerése. Egyfjta megalománia, gyakorlatilag nem más, mint a világ jobbításába vetett töretlen hit, amely azonban - sajnálatos és kevésbé humánus módon - az én életkörülményeinek jobbításában és élvezetinek fokozásában rejlik / ölt formát.

Minden beteg szeretné belopni magát az orvos szívébe.

Hogy fogok találkozni a szülőkkel?

Irgalmatlan, milyen hálátlan vagyok. Pedig világraszóló kelengyét kaptam: tányért, poharat, bögrét, evőeszközt, tálcát és egy óriási, almába szerelt rádiót. A koreográfia a következő: Fúj. Aztán: Ákosnak nem fog tetszeni. Aztán: (valójában nekem nem tetszik). Ákos nagyon hálás, látatlanban is minden tetszik neki, úgyhogy megbocsátom a tányért, poharat, bögrét, evőeszközt, tálcát és az óriási, almába szerelt rádiót. Hálával gondolok a szüleimre. Mivel voltam elégedetlen? Szerintem létezik szebb tányér, pohár, bögre, evőeszköz, tálca és óriási, almába szerelt rádió?