Én most már soha nem szabadulok meg ettől a kosztól. Alapélményem, hogy az osztálytársaim nem értik ezt a flórát és faunát, és hogy még a környező, kelet-európai értelmiségiek és a heroinisták is tisztességesebben élnek, mint mi a könyveink között. Nekem már a gyerekszobámat is benőtte a moha. A világirodalmi lexikon gerincén kezdett előtüremkedni, azon, amin számolni tanultam, de aztán beborította az egész német romantikát és a pszichoanalitikus szakirodalmat, amit anyám a gyerekszobának nevezett könyvtár teremben, a rácsos ágyammal átellenben, a falat teljes széltében és magasságában tagoló könyvespolcon sorakoztatott fel. Mindenki úgy tekint ránk, mint egy állatkert lakóira, a "tudás" az utolsó, ami eszébe jut az osztálytársaimnak erről a látványról. Persze, paraszt mind. Mindössze egyetlen kifinomult pszichológusnő fordult meg nálunk, aki azt találta mondani, hogy egy gyereknek mekkora öröm lehet egy ilyen tágas lakás (tágasság = öröm, tágasság = jó, de hol a papa?, tágasság = szabadság, tágasság = hol egy másik gyerek, akivel legalább össze lehetne veszni?).

Emlékszem, egyszer vendégségben voltunk barátainkkal Budán, ahol egy páréves gyerek összenyálazott egy egész doboz kiborult Plusssz pezsgőtablettát, és a barátaink elképedve ingatták a fejüket, hogy micsoda háztartás ez, ahol csak így a gyerek szájába borul a pezsgőtabletta, mire mondtam, nyolcévesen, hogy felőletek akár én is összenyálazhattam volna egy duplacsomagot, csak éppen én már akkor is hypochonder voltam, azért nem tettem, de ők tagadtak, ugyanmár.