Gyerekek, én már nem vagyok erotikus.
Épület... Igen. A múltkor például bementem egybe, és úgy éreztem, hogy lehetne jobb is (most nem tudom, jól mondom-e, nem ismerem a szakkifejezéseket). Gondolom, ez az építészet feladata, hogy jók legyenek az épületek mármint. Megfelelőek az embereknek. Vagy akiknek készülnek. Nehéz, felelősségteljes feladat a tiétek. Szép munka.
Mindenesetre én tisztelem.
Atyám, vagy Doktor úr, hadd mondjam el, hogy én azt reméltem, hogy egyszer majd
megtanulunk szépen absztrahálni.
Atyám, vagy Doktor úr, hadd monjam el, hogy én azt reméltem, hogy majd
tökéletes képeket alkotunk.
De ne így, négy mondatban, mondd el egyben. Legyél tömör, köpj a világba, ne áradj. Ne rabold az időmet.
Négy mondatban tudom elmondani, érzelemkifejezés közben nem törekszem ökonómiára, rabolom mások idejét, a szavakkal látványosan dobálózom, az önkifejezésben önkényes, önző, követelőző vagyok: valamit el akarok mondani, ez nem a céllövölde.
Megkeményítettem a szívemet: nem hazudhatok többet a társadalom szemébe idegen pénzen vett diákigazolvány érvényesítő matricákkal -áprilistól jön a felnőttbérlet. Már elsőáldoztam az Apehnél és bérmálkoztam az Egészségpénztárnál, a felnőttbérlet mégis új létminőséget jelent majd, nem mást, mint hogy nagykorúságom minden hatóságok szemében visszavonhatatlan, emberré lettem és feltartóztathatatlanul robogok egy kártyahívő társadalom belsejébe.