Ennyi fókusz nélküli dolgot nem lehet egyszerre csinálni.

Belevetem magam az életbe, szigorúan éjfél és dél között, megismerek egy-két érdekesebb embert, de maradjunk barátok. Aztán beleszeretek egy gyönyörű fiúba, mintha ő is szeretne, de az első közös fogmosásnál bevallja: nincs esélyem, normális vagyok, ő meg az anyjába szerelmes.

Ennek még mindig jobban kellett volna örülnöm, a következő ("mindenki engem figyel, olyan a kisugárzásom") ugyanis  saját magába szerelmes, és ha én is beleszertek, akkor az már egy szerelmi háromszög. 

Egy izlandi fiúval vígasztalódom, aki csak egy hétvégére jött Budapestre. Ő is nagyon sajnálja, hogy ennyire rövid időt tudunk csak együtt tölteni.

Beiratkozom egy magyar néptánccsoportba, hogy érezzem a földet a talpam alatt, megismerkedem egy vonzó paraszttal, de akárhogy is nézzük, ez két külön világ.

Ismét külföldiekkel próbálkozom. Az izlandi visszajön, de van barátnője. Mondom neki, én is járok egy paraszttal, de magam sem hiszek a szavak erejében: érzem, ezt a meccset elveszítettem.

Megismerek egy jószándékú, rossz ízlésű producert, aki a szárnyai alá venne, de a jószándék nekem nem elég. 

Van egy fiú, szép is, okos is, húszéves is. Sikítva menekülök.

Még egy utolsó kitérő a nők birodalmába. Ugyanolyan kegyetlen világ. Nem kell.

Fél évet különböző workshopok között hányódom, egy-két görög szemet vet rám, nekem még mindig csak a franciák kellenek, de mások vagyunk, azok soha nem fognak megérteni minket.

Androgünök, eunuchok, kentaurok, sellők, koboldok, kisebb és nagyobb méretű lények és állatok.

Anyám közben folyamatosan ajánlgatja az építészeket.

Megismerek egy újabb izlandit és megpróbálok nosztalgiázni, de nem megy, mert az újabb izlandiak mindig rondábbak, mint a régebbiek, és az újabb ismeretségek mindig halványabbak és a halálhoz közelebb esnek, mint a régebbiek.

Újabb földrészt keresek. Lassan fogytán a világ és nőnek ki a földből az új fiatal nők, mint a gombák, de én még mindig keresek. A Jóisten segedelmével elkerül a harmincas nők hisztérikus alkoholizmusa, így méla gyógyszerfüggőségben töltöm a kutatás kétségbeesett éveit.

Az a gondolat, ami tart valahova, nem érdekel, csak a körbe forgó ringlispíl és ez a színes, büszkeség napi felvonulás, évtizedeken át.

Senki sem csókol jól.

Navigare necesse est. - A háztartást vezetni kell.

Ellenállhatatlan fáradtság,

Szokatlan kutya - bólintott a királnynő.

[Szokatlan alkura bólintott a királynő.]

Megintcsak egy szöveg, testtel, teste mögé rejtett, néma értelemmel. A szövegnek éppen most ház a formája, ablaksorokba szedve, ablakok zárt zsalukkal a szavak benne. Büszke ház. A mondatok sora mindig titok marad, nem tudom olvasni a zárt ablakokat.