Két német nővel utaztam a liftben - látszólag megtanultam viselkedni, kellemes mondatokat mondani és jó helyen kiszállni. A valóság azonban nem ilyen pedáns: rossz helyen szálltam ki, és hiába mondtam helyes, közepesen vidám és társadalmilag elfogadott mondatokat, a tévedésem megint mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A meszes falak, az átépítésre váró, tágas irodai csigalépcsőház és a padlóba olvasztott gumiabroncsok között, a legellenszenvesebb anyagokkal való találkozás után, vissza kellett térnem a lifthez, hogy szégyenszemre újra induljak, és elölről kezdjem a keresést. Udvariasan visszafáradtam hát a zérusra. Valahonnan mindig előtűnt egy német nő segítőkész árnyéka, de én tudtam, hogy ez nem segítség, hanem kritika.