A péntek éjszaka fénypontja (mert azért vagyok, ha nem kérdeznek) a secret party disznószemű partiarca, aki a a megmentett house közepén a politikai beállítottságomról faggatott. Megnyugtattam, hogy elkötelezett Munkáspárt-szavazó vagyok, és amikor hitetlenkedett, segítségül hívtam az öreg panama-kultúrát, hiszen mi másban hihetnék a magyar munkás-képviseleten kívül, ha egyszer Thürmer-lány vagyok. Nem tudta, ki az a Thürmer Gyula.

Ha legközelebb megkérdezik, mi van velem - NEM VAGYOK! Nem van, társadalmilag nem lehet róla elmondani semmit.

A diskurzusoknak (élő, illetve telefonos) három prototípusa figyelhető meg a budapesti közlekedő társadalom körében. Ezek az alábbi, mantraszerűen visszatérő mondatok köré csoportosulnak:

1, "Meg tudunk beszélni egy új időpontot?"

2, "Még várom a pénzt."

Anyám! Ma leírtam egy mondatot!

Érkezik egy vendég, aki szempillafestést kér. Majd ugye lehet szemcseppet kérni, mert neki már most kicsit piros a szeme. Igen, tényleg be van vörösödve kicsit. "Ez azért van, mert amikor alszom, gyakran fennakad a szemem. Mert fáradt vagyok, ráfekszem a karomra, és az akaratlanul is felhúzza a szemhéjamat. Így nyitva marad éjjel a szemem, és kifújja a szél. Már gondoltam is rá, hogy leragasztom celluxszal, csak az kitépné a szempillámat, akkor meg ugye nem tudnék ide járni."

Nem sokkal rá megérkezik Antall József özvegye, és méltatja az arcbőrömet.

"Erre szardíniát adtak nekik a katonaságnál, rögtön az első napon, hogy lássák, hogy milyen jó dolguk lesz itt. A férjem meg ugye pont nem szereti a halat, úgyhogy ő aggódva megkérdezte, hogy akkor ez mostmár mindig így lesz?"

"A férjem nem szereti a halat, úgyhogy..." - Minek úgy csinálni, mintha a Papa normális lenne, és lenne relavanciája annak az állításnak, hogy ő - mint férj (normális státusz) -bizonyos dolgokat (emberi dolog) nem eszik szívesen? Bár előadhatóvá vált, hamis történet martaléka lett a Papa, a.k.a. apám.