Szegény Ági születésnapját a Ficken 3000-ben ünnepeltük. A Szása, a Szonja meg én. Először kopogtatni kellett a vasajtón, aztán bemondani a jelszót. Egy felemás szemöldökű androgün magával ragadt. Vaslépcső vezetett a darkroom-labirintusba - fél-fél férfiak tünedeztek el a fekete paravánok mögött. Körülöttünk megannyi tévé képernyőjén egész férfiak kényeztették egymást, odafönt, az apró tánctér közepén bőrtangás krónikás énekelte hisztérikusan, hogy Michael Jackson is dead, Michael Jackson is dead. A tánctér szélén unatkozó buzik verték lábukkal a taktust, az asztalok körül fáradt vágyakozók ültek. Tekintetükkel minket hipnotizáltak, hátha történik végre valami. Utoljára szabadstrandon tapasztaltam ilyen erotika mentes légkört.

Felfedeztem a lúzert a felsőszomszédban.

Emberek nem mondanak nemet, csak azt, hogy talán. Lehet ugyan ismerni a talán társadalmi jelentését, mégis, annyira vágyom egy nemre.

A többi álmom szexuális természetű.

A házigazda, Nasztaszja Filippovna, mint mindig, udvarias, de - vendégszeretet ide vagy oda - ő is azt mondja, innen nekem muszáj lesz kimenni.

Azt álmodtam, hogy Nóránál vagyok és nem tágítok. Pedig már ő is nyilvánvalóvá tette, hogy - vendégszeretet ide vagy oda - a karrieremet odakint kell felfuttatnom. De én nem megyek. Bent hatalmas vetítővászon van, könyvek, jó közérzet, minden, ami nekem kell.  Nem olyan szoros a viszonyunk, csak ez a kulturális légkör, ebben olyan jól lehet  együtt legyeket fogdosni. Kérek még egy teát, szívesen maradok, hosszú vendégséget képzeltem.