Van egy inkvizítori meg egy jézuskrisztusi féltekém. Mindkettő aktív.

   FELHŐS ÉJSZAKA

         TWO 

Hullát rejtegetnek a szobájukban.

Kettőt látok az őszinteségtől.

Ismét felütötte fejét az ukránabbik énem.

A New Yorkban elvégzett munka után, hazafelé menet Rómában láthatom viszont Angliában élő svéd barátomat, aki Olaszországban forgat. Valószínűtlen dolgok történnek viszonylagos magától értetődőséggel. Csak a szokásos dolgoktól félek: a félelemtől és a fáradtságtól, kifejezetten rettegek a szorongástól, a saját natúr jelenlétemtől, a mindentől független, állandó szégyentől és export romantikától, melynek kisebb mértékben szeretet, nagyobb mértékben a magyar félnek kivételesen kedvező politikai paktum az alapja.

Fel-feltűnő, bizarr szépség, látni szeretném. Vita felett áll. Barna bőr, pár grammos test, lányarc, világító szemek.

A. cipője pár számmal nagyobb a lábánál, a nadrágját pedig hónaljig húzza, mint megboldogult nagyapám. Derékon hajókötéllel erősíti magához, talán egy sapka is ül a feje tetején.  Arca hatalmasra növekedett, élénk szempár. A szemei alatt fekete halál. Csodálatos, finom, dekadens látvány. 

Tegnapelőtt értesültem róla, hogy Attila születésekor még valóban lány volt. (Nem baj.)

Ezeket az órákat nem lehet megspórolni.

Semmi olyan nincs ebben a napszakban, ami zavaró lehetne. Igaz, fáradt vagyok kicsit, a hajam sprőd, a gondolataim egymást szorítják ki. Ez a legjobb alkalom, hogy a gondolataim kiszorítsák egymást.

Az aluljáró mélyén zöldséges ládák között ültek, kukoricát hántoltak, káposztát szedtek.  Dinnyét görgettek békésen, az éjszaka közepén zöldségek között dolgoztak észrevétlenül - ez volt a társadalom lelke.