Van egy barátom, lassú és halk, de nyíltan beszél. Mit csináljak?
5 komment
Találtam egy fekete gombolyagot a fürdőszobapadlón: ismeretlen eredetű, labda nagyságú fekete szőrt. Rettenetesen megijedtem, sikítva dobtam a mosógépbe, csak szabaduljak meg tőle. Amikor kivettem, tiszta volt: fehér gombolyag, ismeretlen eredetű, labda nagyságú, fehér szőr.
ÉRDEKES! EGÉSZ GYEREKKOROMBAN AZT HITTEM, HOGY UNDORÍTÓ VAGYOK.
Persze gyerekkoromban tényleg undorító voltam. Az ilyesmi elmúlik, aztán visszajön, de addigis:
- Mostmár eléggé vágyom rád.
- Mitagadás: én is, háborús özvegy.
- Megúsztam az Air-France-sztrájkot, így hamarosan leveszem a gyászruhád.
A pillanatnyi tón Szoky és Edvárd párbeszédét juttatja eszembe ('98).
Szeretlek.
Ez nagyon megtisztelő.
Ha mégis akarnánk, inkább a vágás utáni étkezést, jókedvet mutassuk, halott, vérző disznót semmiképp.
(Pedig a disznóhalált meg kell tanulni akarni, igen, a vér az élet része, igen, a vér meg a disznóhalál, szedjétek össze magatokat nyugaton.)
Szó esik benne a vágóhídra szállított állatokról, arról, hogy a disznókat ilyenkor antidepresszánsokkal tömik, hogy kibírják az utazást. A marhákat beinjekciózzák, hogy porhanyósabb legyen a húsuk. A tengerekben élő halak tele vannak nehézfémekkel, higannyal.