Van a macska, aki görget valamit maga előtt. Mindent felborít, bedugja az orrát a kályhába és kaparászik a papírzacskóban. Beoson a konyhába és leveri a tányért. Ez a neszezés hozzá tartozik - igen, új érzelmeim vannak -, nem a macska érdekel, a fiatal gazdája. Bárányhoz vagy pásztorhoz hasonlít, különböző pásztorkölteményekkel (hangokkal, képekkel, pásztorgondolatokkal), erőteljes szellemi légkörrel. Érdekes, hogy ez a jámbor lélek (lelkipásztor) mennyire sok szorongást kelt bennem, mennyire megvárakoztat és mennyire tartja a távolságot tőlem.

Mindketten kedvesek vagyunk és könyörtelenek. A térben eltüntettük a különbségeket, a modern film már nem tudna leképezni minket. Mert nem vagyunk szögletesek, nem vagyunk hidegek. Gyökeresek vagyunk, természetesek, egymás felé hajló indák, mégis idegenek.