osztálykép

Nincsen fűtés, magamra húzom a takarót. Összetapasztjuk (bárkivel) a talpunkat, vastag sízokniban. Jó így, egy gondolatban. 

Miért ez a rendje? Nem tudom, de ez a menete.

Zokogva hajtogattam össze a fantáziaképet, fényesek maradtak utána az ujjaim. Miért, hogy minden összehajtva? - így a mantra, miért, hogy minden összehajtva.

Mit tehetek. Kiteregetek. Mi mást tehetek. Teregetek. Ez a pernye menete. Előre megyek, tudom: ez a pernye menete. Jó, hogy ez van, mást nem tehetek. Ezt tehetem, ez a menete.

Mór bácsi felesége vagyok.

Ki felelős ezért a tartózkodásért? A tartózkodó kérelem. A lovagi szerelem. (fogd meg a kezem) A polgári vacsora. Ön, Maga. A hivatal, a ravatal, az anorexia. A többiek, a világ, ahová Fábry viccei hozzák el a feloldozást. A "nem..., csak..." -kal kezdődő, testvonatkozású családi mondatok. (pedig TELJES VALÓMBAN itt vagyok)

Mór bácsi.

tett        vágy

A vadság, a nyers erő nem szül jót! Pedig keresztbeharaptam a konzervet. Most már mindegy, pereg a vakolat. Nem szerettem a felkiáltójelet, de ma megszerettem, szétmarcangoltam a mondatokat. Most is taposom a  pontokat, a józanokat.

In és az ex, lassú a gyorssal, háromszög a körrel, a sötét a kinttel, nem várunk a belső képekre, megkínáljuk az ellenséggel. Megkínáljuk a képpel, gondolja azt, amit akarunk, hogy gondolni akarjon, nem várunk. Szemébe lázadó pirosat a kékkel, attrakciót az ellenséggel! A Téli Palotát is sebességgel, kővel, jéggel. Ezt nem én érzem!

Mikor jártam utoljára ilyen helyiségben? Előtérben, középtérben, háttérben? Ez ugyanazt ábrázolja. Ez ugyanaz. Ez a hely olyan, mint az előző. Ez a hely az előző. Ez az.

A nőknél az lesz a visszatérő elem: csak egy kis őszinteségre vágyom. A férfiaknál: Laci vagyok.