"És mit tárolsz az arcodban? Két szilvásgombócot? Vagy inkább zsemlét?"

Na, ilyen cuki a fényképész.

- főnök, belóg a keze!

- jucika, belóg a feje!

(így szólt az exhib #6)

Itt heverek a szrhrcgnmmel, most akor ez macska vagy kurva, semmit sem lehet tudni róla. 

A szájfényképész most szívgörcsöt okoz: nem fog semmit sem csinálni?  Megbízhatatlansága sokkal érzékibb, mint a munkavégzők megbízhatósága. Az űr, amit hagy, izgatóbb, mint mások életműve. A jelen nem lét erotikája már egyszer engem is elkapott: egy ideig láthatatlan voltam, és kétségtelenül sokkal vonzóbb voltam. De mivel mindenhova időben érek, nem fenyeget a veszély, hogy szerelmes másba legyek, mint a föld fölött egy méterre késő, vagy soha oda sem érő szájfényképészbe.

Van egy olyan kisugárzásom, hogy nem érek rá.

Amilyen szűkös a felfogás és szétesztétizált ez a szétzilált világ, az esti kérdést is magamra vonatkoztatom: minek rajzolom fel, ha utána lemosom, minek mosom le, ha újra felrajzolom.

Fényes, Kati! Fényes. Húzza a horizontális narancssárgákat, kiment a divatból, de az ősharmónia húzatja a vonalat, a szuprematista meghalt, mégis itthagyta a sohasem tapasztalt nyugalmat.

Mindig volt a hűtőben Túró Rudi, és nem laktunk hárman egy szobában. Egyedül laktam három szobában, ettől ez a beláthatatlan tér- és forma fetisizmus. Amikor persze kellett: osztálykiránduláson, egy holdágyban tizenhatan, de nem baj, egy lányszobának még mindig jobb szaga van. Most klaffog a csizmám, de mondjuk, ha (etessetek) kérek, kapok süteményt, és télen ez a lényeg.

Nem képekben gondolkozom, hanem  összeszorított kezekben, meg egy fordulásban. Ébresztőórában. Éjszakában.