Így beszélek kétszer a síkszavak között. Így keresek rögtön, így nem találok. Mindig a helyzetnek legmegfelelőbb, ha nem is épp a leglágyabb helyen állok. Most szédülök. És nagyon keresem a biztonságot, de csak egy apadásig csapolt ősforrást találok.
Óvatosak legyetek, ablakból lecsúszó fénynégyzetek, kígyózó porszívócsövek. Zúgó gépek, szemekkel játszó kockák, art deco vagy szecessziós minták. Az ágyakban érzékeny lelkek fekszenek, pókháló szőtte baldachin között. Rendíthetetlen bútorok, nehéz falak néznek, de az ablakból lecsúszott fénynégyzetek, a kígyózott porszívócsövek újat is mutattak abból a mozdulatlanságból, ami évek óta ilyen formán gyilkol.
Jaj, nagyon idegesít a kényszerességed, olyan vagy, mint én! Igen, de én legalább befelé tologatom a tárgyakat, te meg mindent a sarkára állítasz. Én amolyan centrifugális alkat vagyok, szemben veled, te centripetális. És M.? Ő normális? Ő csak kevésbé explicit. Egy született lappangó. Persze, persze, emlékszem is, amikor '96-ban könyvjelzőket rajzolt a kastély összes könyvébe.
na, ne bánkódj, drágám!
holnap szembe jön a kis T. (16) vagy a Nagy Szélhámos (32), és lemossa Zs.-t a színről!
a talpamba vert határozott szöget félretette a szekrénybe, ott pihen. alul fekszem a hátamon, ahogy a legtöbb vagyok. amikor halkan ölelem az ágyat, bemutatkozom, nagy felületen, nem akarok semmit sem. az épségem a szekrényben hever.
azért én a helyedben zacskót húznék a fejemre.
jó.
és elhallgatnék kicsit.
jó.
nem sietnék a visszatéréssel.
oké.
és nem válaszolnék többet semmire