Voltunk a világ közelebbi végén, félidegenek és rosszul megvilágított félismerősök között. Messziről figyeltem őket a kanapéról,  visszakívánkoztam a kertbe - közelebbi kapcsolatokba, újakba, hátha megérkezett már a Bizarrfejű. G. pirossal írta a hátamra, hogy I love Imi, ki az Imi, akin megtörik a stúdiólámpa fénye? Menjünk valahova ma is.  H. B. szedi elő a randikártyáit, és én próbálom nyitva tartani a szemem: jó lenne bebizonyítani hogy nem tudok olvasni, vagy hogy nem akarok, hogy mindig dolgom van, hogy ami fontos, nem érek rá. Ezt szeretném üzenni S.-nek, mert bárhol legyek is, neki üzenek. M. csak belefordul a fotelbe, a Csillagszemű puha pénzt akar, a kis Korrekt egyre nyitottabb.

Nekem még sok dolgom van itt az S. mint semmivel , ma kézbe vegyem? ma nekiszegezem.

(Ennyi győzetlen unalom az udvarló sarokban, magával is cinikus. Milyen nagyszerű hely, milyen csodás a lány. Milyen hiszem, amit tudok, hogy mihamarabb. Hogy mihamarabb megyünk tovább, milyen milyen lehengerlő, milyen parancsoló júliusi este is ez.)